Kiemelkedő PhD/DLA munkák támogatása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány
magánszemélyek* támogatásával
Ösztöndíjpályázatot Hirdet
kiemelkedő PhD/DLA munkák támogatására
a kísérletes természettudomány1), a kísérletes orvostudomány2) és az alkalmazott tervező művészeti3) tevékenység területén. Az ösztöndíjra doktori iskolák nyújthatnak be pályázatot. A kísérletes természettudomány és a kísérletes orvostudomány esetén iskolánként egy, az alkalmazott tervező művészeti tevékenység területén iskolánként három jelölt támogatására lehet javaslatot tenni, a fenti területen kiemelkedő eredménnyel PhD vagy DLA, illetve jogszabály szerint azzal egyenértékű tudományos/művészeti fokozatot szerzett azon oktatók, kutatók, alkotó művészek közül, akik fokozatukat 2007. szeptember elseje és 2009. július közepe között szerezték, és 2009. december 31-ig nem töltik be 40. életévüket. A kuratóriumnak legfeljebb 3 ösztöndíj odaítélésére van lehetősége.Az ösztöndíj nettó összege: egyszeri 100 000,- Ft.
A pályázatot 3 (egy eredeti és két elektronikus) példányban kell beadni – az e célra készült formanyomtatvány kitöltésével és a szükséges mellékletekkel kiegészítve – az alábbi címre:
Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány.
1461 Budapest, Pf. 391.
Beküldési Határidő: 2009. október 9.
(legkésőbb október 9-i postai bélyegzővel)
A pályázati anyag számítógépes hálózaton keresztül elérhető a következő címen:
a Közalapítvány honlapján: www.mzfk.hu
A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek a hazai kutatási berendezésekkel elért, kiemelkedő nemzetközi visszhangot kiváltott eredmények.
A támogatás elnyert pályázóknak a díjkiosztáson előadásban, multimédiás prezentációban be kell mutatniuk művüket.
A formailag nem megfelelő, illetve hiányos pályázatokat nem értékeljük.
Budapest, 2009. szeptember 1.
Magyary Zoltán Felsőoktatási
Közalapítvány Kuratóriuma